Kazinczy - verseny
2011.03.23. 11:22
Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskolájának és a Móra Ferenc Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény 5-6. és 7-8. osztályos tanulói részére.
Nagyon sok szeretettel köszöntök minden kedves meghívott vendéget, versenyzőt, pedagógust és érdeklődőt a Mészáros Károly Városi Könyvtárban.
Kölcsey Ferenc - a kézirat szerint - 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnusz megírását, erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Hétfőn délután Tihanics Jánosné zsinórhorgolással készített kézimunkáiból állítottunk ki néhány darabot, amit itt a mellettem lévő paravánon meg is lehet tekinteni, illetve Barna Júlia költőnő megjelent köteteit mutattuk be Dr. Bakó Endre újságíró, irodalomtörténész közreműködésével.
Minden évben ehhez az időponthoz közel tartjuk a Kazinczy-szépkiejtési versenyt is. A Kazinczy-szépkiejtési verseny az ifjúság anyanyelvi nevelését, beszédkultúrájának javítását szolgálja. A versenyzők értékelésekor a zsűri figyelembe veszi a szövegértést, a szöveghűséget, a hangsúlyozást, a hangerőt és a tempót. Szeretném bemutatni a zsűri tagjait: Korona Imrénét, Kozma Jánosnét és Simon Istvánnét. Külön vetélkedtek az 5-6. és a 7-8. osztályosok. A versenyzést az 5-6. évfolyamos diákokkal kezdjük. Az első 5 gyerek megkapja a kijelölt szöveget, ami 10 percig olvasgathat, majd kezdődik a verseny. Amikor végeznek az olvasással, kijönnek a teremből és ideadják nekem a felolvasandó szöveget, én pedig átadom a névsorban következőnek.
Kellemes versenyzést kívánok!
5. - 6. évfolyamon helyezettek:
-
Nagy Péter Ákos
-
Papp György és Tóth Alíz
-
Szilágyi Anna
7. - 8. évfolyamon helyezettek:
-
Bódi Enikő
-
Szilágyi Tamás
-
Daru Tímea
2011. január 26.
|