Új igazgató a Mészáros Károly Városi Könyvtár élén
2011.03.23. 09:06
A Mészáros Károly Városi Könyvtár igazgatója Galamb Györgyné több mint 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonult. A városi önkormányzat, mint fenntartó, pályázatot hirdetett az igazgatói állás betöltésére. Egy pályázat érkezett, amelyet a Képviselői-testület elfogadott, és 2010. január 1-jétől Jeles Erzsébetet bízták meg az intézmény vezetésével 2014. december 31-ig.
A közalapítványunk nevében ezúton is gratulálunk, és jó munkát kívánunk Erzsikének!
A korábban aktív könyvtárosként dolgozó, most már új igazgató a következő gondolatokkal mutatja be magát és elképzeléseit újságunkban:
„Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.” (Márai Sándor)
Debrecenben születtem 1962-ben. A könyvtárosi pályám 1990-ben kezdődött. Nagy kihívás volt számomra ez a munka, hiszen addig csak könyvtárhasználó voltam, a kölcsönzői pult másik oldalán. Legfiatalabb munkatársként kezdtem el dolgozni. Először középfokú képesítést szereztem az Országos Széchenyi Könyvtárban, majd később jelentkeztem a Nyíregyházi Főiskola könyvtárszakára, ahol közművelődési könyvtárosként kaptam diplomát. Nagyszerű emberek voltak a kollegáim és azok a mai napig is. Megtanultam tőlük a szakmát, az olvasókkal való bánásmódot. Kevés dolgozói létszámú intézmény a mienk, így minden munkafolyamatot megismertem, az előttünk álló, megoldandó feladatokat együtt, közösen beszéltük meg, valósítottuk meg terveinket.
Célunk: 21. századi könyvtár, 21. századi szolgáltatás – a könyvtári ellátásban prioritást élvez a könyvtárhasználók és a szolgáltatások. Arra törekszünk, hogy a felhasználók elégedettek legyenek a munkánkkal.
A fenntartóval, helyi intézményekkel, egyesületekkel, csoportokkal a már meglévő jó kapcsolatot továbbra is ápolni kell. A helyi igények figyelembe vételével lehetőséget szeretnénk biztosítani az egyénnek és a közösségeknek egyaránt, hogy az információhoz, a tudás gyarapításához hozzájussanak. A szabadidő hasznos eltöltése, az olvasáskultúra fejlesztése óvodáskortól egészen az életkor végéig – ez is a feladatunk.
Szeretném megköszönni a Képviselő-Testület bizalmát. Munkánkat a könyvtári törvény szellemében kívánjuk végezni, a felhasználók megelégedettségére.
Kérem, hogy látogassanak el intézményünkbe, vegyék igénybe szolgáltatásainkat, vegyenek részt az általunk szervezet programokon.
|