Magyar népmesék
2011.03.18. 10:02
Mesemondó verseny 3-4 és 5-6 évfolyamosok részére.
Ismét megrendezésre került 2010. május 13-án a Mészáros Károly Városi Könyvtár immár hagyománynak számító mesemondóversenye. Az esemény nagy népszerűségnek örvend az általános iskolások körében, hiszen előadó-tehetségük mellett a kreativitásukat is megcsillogtathatták ezen a megmérettetésen. Az „Öltözz a mesédhez” felhívásnak a gyerekek nagy örömmel tettek eleget, így esett, hogy a könyvtár épületébe érve juhászlegényekkel, parasztasszonykákkal, kiscicával, de még egy királlyal is találkozhattunk.
A zsűri tagjai ez alkalommal is városunk megbecsült tagjaiból kerültek ki. Körünkben üdvözölhettük Kozma Jánosné tanárnőt, Szabóné Rékasi Mónikát, és Galamb Györgyné Adélka nénit aki, mint a zsűri elnöke vett részt a rendezvényen.
Jeles Erzsébet intézményvezető, nyitóbeszédében elismeréssel adózott a fiatalok szebbnél-szebb kosztümjeit látva, az önkifejezés eme megnyilvánulása előtt. Szép és eredményes versenyt kívánt, felhívva a résztvevők figyelmét, hogy nem babra megy a játék, hisz a kategóriák nyertesei Hajdúdorogot fogják képviselni a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár „Benedek Elek útján” című mesemondóján. A hagyományosan szeptember 30-án, a magyar népmese napján megrendezésre kerülő vetélkedésen diákjaink ez idáig igen szép eredményeket értek el, öregbítették városunk hírnevét.
Az értékelés két korcsoportban történt.
3. – 4. osztályosok
-
, Kaskötő Dávid – Szusza – magyar népmese
-
, Kökényesi Erika – A hazugságon nyert királyság
-
, Papp Kata – A büszke lány – székely népmese
-
, Papp Miklós – Lusta Jankó – magyar népmese
-
, Szegedi István – Kolontos Palkó
-
, Tóth Alíz – A rossz fonóleányból lett királyné
-
, Zoványi Ágnes – Többet ésszel, mint erővel
-
, Zsadányi Szelina – Mese a falánk tyúkocskáról
5. – 6. osztályosok
-
, Dalanics Anna – Mi dóga van egy asszonynak?
-
, Szegedi Zsuzsanna – Kriza János – A rest lány
-
, Szilágyi Anna – Benedek Elek – A három kívánság
A mesék után a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola 6. osztályosai egy színi előadással kedveskedtek társaiknak és a közönségnek. Az Öt kenyér című darab osztatlan sikert aratott. Az alkalmi színészgárda tagjai, Bódi Enikő, Dányi Éva, Posta Dóra, Torbik Dominika és Török Regina vastapssal távoztak a színről.
Kisvártatva megszülettek az eredmények is. Galamb Györgyné Adélka néni nagyon szoros, és sokat vitatott döntésről számolt be, hiszen minden versenyző mögött kemény munka, felkészülés van, emiatt nehezen jutottak konszenzusra. Megköszönte a szülők, és a pedagógusok és a nem utolsó sorban az iskolások fáradozását. Külön kiemelte a székely meséket előadók helyes, és szép kiejtését, dicsérte jó memóriájukat. A nyerteseket további folyamatos felkészülésre szólította fel.
Helyezések:
3. - 4. osztályosok helyezettjei
-
helyezett: Papp Kata
-
helyezett: Zoványi Ágnes
-
helyezett: Papp Miklós
Különdíjban részesült: Szegedi István
5. - 6. osztályosok helyezettjei
-
helyezett: Dalanics Anna
-
helyezett: Szegedi Zsuzsanna
-
helyezett: Szilágyi Anna
A tanulók mindegyike értékes könyvjutalomban részesült, melyet az Új Magyarország Fejlesztési Terv, Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett "Tudásdepo - Expressz" (TÁMOP 3.2.4-08) pályázat biztosított. A könyvár igazgatónője, Jeles Erzsébet a zsűri bizottság tagjainak is egy-egy könyvvel köszönte meg részvételüket, tevékenységüket.
|