Mészáros Károly Városi Könyvtár Hajdúdorog
Mészáros Károly Városi Könyvtár Hajdúdorog
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Blog
 
Gyermekeknek
Tartalom
 
Hírek - Beszámolók
Hírek - Beszámolók : A hihetetlen győzelem

A hihetetlen győzelem

  2009.07.28. 11:54

Hajdúdorogi gyerekek sikere a Barátunk a könyv megyei olvasónapló pályázatán

Iskolánk alsó és felső tagozatos tanulói évek óta résztvevői a „Barátunk a könyv” megyei szintű olvasónapló pályázatának. Az elért eredmények arra ösztönöztek bennünket, hogy mi is próbára tegyük a tudásunkat. Először neveztünk be e pályázatra, amely az idén ünnepelte 30. éves születésnapját. Sok érdekes, szórakoztató feladattal leptek meg bennünket a szerkesztők. Örülünk annak, hogy olyan regényekkel, versekkel ismerkedtünk meg, amit még szüleink is olvashattak egykor, gyerekként. Egy hónapig tartó szorgos munka eredményeképpen meghívást kaptunk a debreceni díjkiosztó ünnepségre. Kíváncsisággal telve érkeztünk meg a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Árpád termébe, ahol feledhetetlen élményben volt részünk. Kocsis Róbert a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követve a 80 éves költő, Kányádi Sándor látott el bennünket jó tanácsokkal. Sanyi bácsi tréfásan idézte fel a gyermekkori élményeit, mesélt diákéveiről. Tudásunkat egy ballada megtanításával is gazdagította. Emelte a hangulatot a Kaláka együttes vidám, zenés műsora. Az ünnepségen egy íróval is találkoztunk, Kiss Attilával. Ő az olvasás fontosságára, szeretetére hívta fel a figyelmünket. Végül elérkezett a várva várt díjkiosztás. A zsűri elnöke röviden értékelte a beérkezett munkákat, amelyből megtudtuk, hogy a legjobb 50 csapatot jutalmazták. A díjak átadása hátulról, az utolsó helyről indult. Nem hittünk a fülünknek, amikor a második helyezést elérő csapatot szólították, és mi még mindig üres kézzel ültünk a helyünkön. Egyszer csak felcsendült csapatunk neve, első helyezést kaptunk. Remegő lábakkal mentünk ki a jutalmunkért. Büszkék vagyunk magunkra, mert az elérhető maximális pontszámot meghaladva teljesítettünk. Az iskolánk 3. a. osztályos csapata szintén dobogós helyen végzett, negyedikek lettek. A felső tagozatos társaink is szép eredményeket értek el. Valamennyien értékes könyveket kaptunk jutalmul. Ezt a csodás délelőttöt Sanyi bácsi születésnapjának rövid köszöntése zárta, melynek alkalmából a jelenlevők tortát fogyaszthattak. Köszönjük tanító néninknek azt a sok segítséget, amellyel hozzájárult a sikerünkhöz. Megköszönjük továbbá a Mészáros Károly Városi Könyvtár dolgozóinak segítőkész munkájukat. Végül gratulálunk a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola csapatainak is, akik szintén jó helyezéseket hoztak haza. Velük együtt szereztünk városunknak jó hírnevet. Lelkesedéssel várjuk a következő tanévet. Abban biztosak vagyunk, hogy a „Barátunk a könyv” pályázatra jövőre is jelentkezünk. Könyvkukacok csapata Szent Bazil Oktatási Központ 4. a osztályos tanulói

 
Olvasók
Indulás: 2008-03-21
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Linkek
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!