Hírek - Beszámolók : „Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét.” (Thomas Huxley) |
„Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét.” (Thomas Huxley)
2009.09.14. 15:28
Juhászné Magi Róza kiállítása a könyvtárban
Tisztelt meghívottak, kedves vendégeink!
Mindig nagy megtiszteltetés az, ha olyan valakit kell bemutatni, aki közel áll hozzánk dorogiakhoz. Juhászné Magi Róza ilyen. 18 évig élt itt. Gyermekéveinek legszebb időszakát ebben a kis közösségben töltötte, melyről mindig olyan nagy szeretettel beszél. A gyermekkori élmények a távolban valami különös ragyogást kapnak, ami mélyebbekké teszi őket.
Nem véletlen a választásunk a verssel sem. Mennyire kifejezi a mellettem álló művész világát:
„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága…”
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,”
Fotózni ugyebár mindenki szeret (de nem mindenki tud). Az emlékezetes pillanatoknak az utókor számára történő megörökítésére szolgál. Az idő végtelen folyamának egy másodperc törtrésze alatt történő események kiragadása, valósághű realisztikus kép megalkotása az emberiség gyerekkora óta nagy álom.( Megjegyzem, hogy a fotóművészet egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindig mindenről hű és a valóságnak megfelelő képet adjon az alkotó. Itt is lehetőség van az (elvont) képek ábrázolására.) A köznapi értelemben vett fénykép viszont a mindennapokban a valóság megmutatásának kiváló eszköze. Az ember mindig is arra törekedett a történelem során, hogy saját életéből megmentsen egy kis darabot az utókornak, vizuális lény, agyunk egy jelentős része erre van beprogramozva. Az újságokban, a környezetünkben rengeteg képet, fényképet találunk. Már el sem tudjuk képzelni az életünket képek nélkül. Pedig volt kor (nem is olyan régen), mikor csak a festő- és rajz-tehetséggel megáldott művészeké volt a képalkotás „kiváltsága”, az élmény megörökítése. Manapság könnyű dolgunk van, hiszen „csak” elővesszük a fényképezőgépet gombnyomásra meg is örökítettük a számunkra és egy fontosnak tartott pillanatot, élményt. Könnyű helyzetben vagyunk, de vajon néhány évszázaddal ezelőtt hogyan örökítették meg a pillanatot?
Ha azzal kezdtem, hogy fotózni mindenki tud, folytathatnám azzal is, hogy festeni is sokan szeretnek, de nem mindenki tud. A festő, eredetileg varázsló volt. A barlangrajzok általában olyan állatokat ábrázolnak, amelyekre az őskor embere vadászott. A képek a formák és mozdulatok alapos megfigyeléséről tanúskodnak. Az állat erejét, harciasságát masszív, széles nyaka fejezi ki. Azzal, hogy a szélek barna kontúrja és a belső részek vöröse, a sötét és világos színek váltakoznak, a művésznek sikerült elkülönítenie egymástól a nézőhöz közelebb és távolabb eső részeket, és sejtetnie az állatok nagyságát is. Ezek a festmények az ember fennmaradásáért való küzdelmét fejezik ki. Azért festette le az állatokat, mert azt gondolta, hogy így befolyásolhatja őket
Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. A festő nem ilyen. Amit lát, azt láttatni kívánja másokkal is. A színekkel, az árnyékokkal. Milyen csodálatos dolog az, ha valaki képes az ecsetet fogva másokkal is megláttassa azt, amit ő fontosnak tart. Magi Róza fontosnak tartja, hogy képein keresztül megismerjük gyermekkorának világát, Hajdúdorogot „Föl-földobott kő, földedre hullva,Kicsi országom, újra, meg újra Hazajön fiad.”
Ő már többször hazajött közénk kiállításaival, ahol minderről tanúságot is tesz, hiszen bemutatja azt. Erről mesél a Szent István gyógyfürdő, A három templom tornya a Tokaji heggyel, a múlttal és egy-egy pillanatképpel azt is, hogy van mire figyelnünk, jelent ábrázoló Romos tájházunkat nézve. Nemcsak a szépre és kedvesre hívja fel a figyelmünket, hanem arra is, hogy mi volna a dolgunk. Úgy gondolom, hogy aki ezt így teszi annak fontos az, hogy honnan indult el, hiszen vissza–vissza tér szülőföldjéhez nemcsak a képeivel, hanem azokban rejlő gondolataival is közli velünk és felhívja figyelmünket, hogy óvjuk meg azokat. Külön szeretném kiemelni azt a képet, mely a Szent István gyógyfürdőt ábrázolja. Gyermekkor-szülőföld ahol a legszebb éveket töltötte a festőnő. Színeivel, ábrázolásával láttatni kívánja mindazt, ami a mi városunknak és neki is olyan nagyon fontos. Nem véletlen az sem, hogy ezt az egy képet megvásárolni sem lehet, mivel magántulajdon.
Csendélet: olyan képek, ahol gyümölcsök, virágok ételféleségeket mutat be a festő. Valószínű, hogy az első csendéleteket Michelangelo, Caravaggio készítette. Igen sok festő szereti, a képi elrendezés igen sokféle lehet, az a műfaj is számtalan lehetőséget nyújt a művésznek a teljesen önálló elrendezésre és elmélyülésre. Magi Róza csendéletei kifinomultak, lágyak, kedvesek, a színek kifinomultak. Előszeretettel vásároljuk, mivel nagyon közel áll hozzánk.
Az emberiség a legrégebbi időktől kezdve megfigyelte és ábrázolta természeti környezetét. A tájfestészet kiteljesedésében komoly szerepet vállaltak a művésztelepek. Az ott alkotó művészek a képeket a természeti motívum előtt kezdték festeni, és többnyire ott is fejezik be. Tájképei úgy témában, mint helyben arról tesznek tanúságot, hogy ismeri országunk szép és számára maradandó élményt nyújtó helyeket.
Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat. A jelenlévő Magi Rózának sikerül – sikerült megláttatni felnőtteknek s mivel tanár-festőművész sok száz gyerekkel, akikkel Kabán az iskolában, a Mácsai Művelődési házban ahol rajzszakkört vezetett. Több szaktáborban batikolást, öt évig festő csoportot vezetett. Jelenleg a kabai Alkotó Kör tagja. Művésztelepek résztvevője. Több mint 50 kiállítása volt itthon és külföldön. Országos pályázaton különdíjat szerzett 2004-ben. Talán mégis mindig a legfontosabb az volt számára, hogy tanítványai rendszeresen részt vettek hazai és külföldi pályázatokon, ahol számtalan díjat is nyertek. Tudását nemcsak saját maga számára kamatoztatta, hanem azzal, hogy megszámlálni sem tudjuk azt, hogy hány a tanítvány számára milyen tudást adott tovább. Nekünk jelenlévőknek pedig milyen csodát. Köszönjük, hogy ismét eljött hozzánk, Jó egészséget és további gazdag alkotómunkát kívánok, ezzel a kiállítást megnyitom. Galamb Györgyné
|