A hihetetlen győzelem
2009.07.28. 11:54
Hajdúdorogi gyerekek sikere a Barátunk a könyv megyei olvasónapló pályázatán
Iskolánk alsó és felső tagozatos tanulói évek óta résztvevői a „Barátunk a könyv” megyei szintű olvasónapló pályázatának. Az elért eredmények arra ösztönöztek bennünket, hogy mi is próbára tegyük a tudásunkat. Először neveztünk be e pályázatra, amely az idén ünnepelte 30. éves születésnapját.
Sok érdekes, szórakoztató feladattal leptek meg bennünket a szerkesztők. Örülünk annak, hogy olyan regényekkel, versekkel ismerkedtünk meg, amit még szüleink is olvashattak egykor, gyerekként. Egy hónapig tartó szorgos munka eredményeképpen meghívást kaptunk a debreceni díjkiosztó ünnepségre. Kíváncsisággal telve érkeztünk meg a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Árpád termébe, ahol feledhetetlen élményben volt részünk. Kocsis Róbert a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követve a 80 éves költő, Kányádi Sándor látott el bennünket jó tanácsokkal. Sanyi bácsi tréfásan idézte fel a gyermekkori élményeit, mesélt diákéveiről. Tudásunkat egy ballada megtanításával is gazdagította. Emelte a hangulatot a Kaláka együttes vidám, zenés műsora.
Az ünnepségen egy íróval is találkoztunk, Kiss Attilával. Ő az olvasás fontosságára, szeretetére hívta fel a figyelmünket. Végül elérkezett a várva várt díjkiosztás. A zsűri elnöke röviden értékelte a beérkezett munkákat, amelyből megtudtuk, hogy a legjobb 50 csapatot jutalmazták. A díjak átadása hátulról, az utolsó helyről indult. Nem hittünk a fülünknek, amikor a második helyezést elérő csapatot szólították, és mi még mindig üres kézzel ültünk a helyünkön.
Egyszer csak felcsendült csapatunk neve, első helyezést kaptunk. Remegő lábakkal mentünk ki a jutalmunkért. Büszkék vagyunk magunkra, mert az elérhető maximális pontszámot meghaladva teljesítettünk. Az iskolánk 3. a. osztályos csapata szintén dobogós helyen végzett, negyedikek lettek. A felső tagozatos társaink is szép eredményeket értek el. Valamennyien értékes könyveket kaptunk jutalmul. Ezt a csodás délelőttöt Sanyi bácsi születésnapjának rövid köszöntése zárta, melynek alkalmából a jelenlevők tortát fogyaszthattak.
Köszönjük tanító néninknek azt a sok segítséget, amellyel hozzájárult a sikerünkhöz. Megköszönjük továbbá a Mészáros Károly Városi Könyvtár dolgozóinak segítőkész munkájukat. Végül gratulálunk a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola csapatainak is, akik szintén jó helyezéseket hoztak haza. Velük együtt szereztünk városunknak jó hírnevet.
Lelkesedéssel várjuk a következő tanévet. Abban biztosak vagyunk, hogy a „Barátunk a könyv” pályázatra jövőre is jelentkezünk.
Könyvkukacok csapata
Szent Bazil Oktatási Központ 4. a osztályos tanulói
|