Kazinczy - verseny
2011.03.23. 11:44
Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskolája és a Móra Ferenc Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény 3. és 4. osztályos tanulói részére.
Nagyon sok szeretettel köszöntök minden kedves meghívott vendéget, versenyzőt, pedagógust és érdeklődőt a Mészáros Károly Városi Könyvtárban.
Kölcsey Ferenc - a kézirat szerint - 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnusz megírását, erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Hétfőn délután Tihanics Jánosné zsinórhorgolással készített kézimunkáiból állítottunk ki néhány darabot, amit itt a mellettem lévő paravánon meg is lehet tekinteni, illetve Barna Júlia költőnő megjelent köteteit mutattuk be Dr. Bakó Endre újságíró, irodalomtörténész közreműködésével.
Minden évben ehhez az időponthoz közel tartjuk a Kazinczy-szépkiejtési versenyt is. A Kazinczy-szépkiejtési verseny az ifjúság anyanyelvi nevelését, beszédkultúrájának javítását szolgálja. A versenyzők értékelésekor a zsűri figyelembe veszi a szövegértést, a szöveghűséget, a hangsúlyozást, a hangerőt és a tempót. Szeretném bemutatni a zsűri tagjait: Petrus Sándornét, Szabó-Rékasi Mónikát és Szemán Istvánnét. Külön vetélkedtek a 3. és a 4. osztályosok. A versenyzést a 3. évfolyamos diákokkal kezdjük. Az első 5 gyerek megkapja a kijelölt szöveget, ami 10 percig olvasgathat, majd kezdődik a verseny. Amikor végeznek az olvasással, kijönnek a teremből és ideadják nekem a felolvasandó szöveget, én pedig átadom a névsorban következőnek.
Kellemes versenyzést kívánok!
3. évfolyamon helyezettek:
I. Krucsó Annamária
II. Zsíros Imre
III. Pogácsás Krisztina
4. évfolyamon helyezettek:
I. Szilágyi Márk és Kozma Bálint
II. Lovász Zsuzsa és Papp Kata
III. Szegedi István
2011. január 27. délután
|