Kazinczy-verseny felsősöknek
Gergely Péterné gyermekkönyvtáros 2010.02.04. 15:46
Nagyon sok szeretettel köszöntök minden kedves meghívott vendéget, versenyzőt, pedagógust és érdeklődőt a Mészáros Károly Városi Könyvtárban.
A Mészáros Károly Városi Könyvtár 2009-ben ünnepelte 55 éves évfordulóját. 1954. fontos dátum a könyvtárak életében, mert a megyei könyvtárak mellett megalakultak a településeken a helyi könyvtárak is. Az elmúlt 55 év alatt a mi intézményünk is nagy fejlődésen ment keresztül, amelyet ezen a kiállításon mutatunk be önöknek, nektek. Nyomon követhetjük, hogy az egy szobányi könyvtárból hogyan alakult ki a modern, 21. sz. könyvtár. A munkánk sokféleségét is szeretnénk szemléltetni ezeken a képeken keresztül, megkérek mindenkit, majd a zsűri döntésének ideje alatt tekintsék meg azt.
A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Könyvtárunk hagyományosan ehhez az időponthoz közel tartja a Kazinczy Ferencről elnevezett Kazinczy-szépkiejtési versenyt.
Kazinczy Ferenc nagyon sokat tett a nyelvújításért. A jakobinus mozgalom bukása után ismét a reakció kerekedett felül. A politikai élet terén lehetetlen volt nemzeti szempontból érvényesülni. A haladó írók egy része börtönbe került és a polgári átalakulás minden reménye szertefoszlott. A nemzeti nyelv fontosságát már Bessenyei is felismerte, amikor a magyar nyelv szükségét hangoztatta a Magyarság című művében. A Hazafiúi Magyar Társasággal is a nyelv fejlesztését kívánta elősegíteni. Szükség volt mind a nyelvi, mind pedig az ízlésformálásra, hogy a magyarság elérje a művelt polgári nemzetek irodalmának színvonalát. A haladásnak akkoriban ezt a legnagyobb lehetősét ismerte fel Kazinczy Ferenc.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy a Kazinczy-szépkiejtési verseny zsűri tagjait név szerint is bemutassam és megköszönjem nekik, hogy elvállalták ezt a szép és nemes feladatot: Galamb Györgynét, Gyúró Istvánnét és Kozma Jánosnét.
A Kazinczy-szépkiejtési verseny az ifjúság anyanyelvi nevelését, beszédkultúrájának javítását szolgálja. A versenyzők értékelésekor figyelembe kell venni a szövegértést, a szöveghűséget, a hangsúlyozást, a hangerőt és a tempót. Külön vetélkednek az 5-6. és a 7-8. osztályosok. Kellemes versenyzést kívánok!
Helyezettek:
5-6. évfolyam: I. Bódi Enikő és Török Regina;
II. Nagy Péter Ákos és Nagy Sára;
III. Daru Tímea
7-8. évfolyam: I. Orosz Márta
II. Fejérvári Adrienn
III. Für Kamilla
|