III. Cigány fesztivál
2011.04.14. 09:56
Április 8. A romák világnapja
A romák 1971-ben, Londonban rendezték meg első világkongresszusukat, amelyen az Indiából és húsz országból érkezett küldöttek elfogadták a roma nép szimbólumát, zászlaját, mottóját, himnuszát és április 8-át A ROMÁK VILÁGNAPJÁvá nyilvánították. Ekkor folyami szertartásokkal, illetve gyertyagyújtással ünnepelnek a romák a világ mintegy 40 országában, ezzel emlékezve arra, hogy mintegy ezer évvel ezelőtt indultak Indiából máig tartó vándorútjukra.
Április 8. az emberszeretet világnapja. Na, azért nem kell keblükre ölelni az egész emberiséget, mert az amúgy sem menne. Egyszerűen csak szenteljük egy kicsivel több időt az embereknek, legyünk egy kicsivel türelmesebbek a körülöttünk lévő világgal. Meglátjátok, ez nem is olyan nagydolog, és legalább valami jót te is tettünk az emberszeretet világnapján.
III. alkalommal rendezzük meg a Mészáros Károly Városi Könyvtárban a Cigány fesztivált. Két évvel jött az ötlet, hogy adjunk lehetőséget a 2. sz. Általános Iskola diákjainak arra, hogy bemutatkozzanak a városi könyvtárban. Akkor, csak az általános iskola gyerekei vettek részt a programon. Verset, mesét mondtak, énekeltek, táncoltak, báboztak- színes műsort adtak a könyvtárban. 2010-ben már meghívtuk az óvodásokat és az általános iskolák cigány származású gyerekeit, hogy mutassák be, ők mire képesek. Nem csalódtunk akkor sem, hiszen mindannyian, szülők, pedagógusok, könyvtárosok és érdeklődők jól éreztük magunkat.
2011-ben rajzpályázatot is hirdettünk a diákoknak – témája: cigány vers vagy mese illusztrálása. Nagyon sok (összesen 68 db) pályamunka érkezett a felhívásunkra. Monostory Viktória, a Szent Bazil Oktatási Központ Gimnáziumának tanára válogatta ki a jók közül a legjobbat. Nem osztottunk ki helyezést, csak korosztály szerint soroltuk fel a nyerteseket. A mostani fesztiválon a zsűri tagjai voltak: Újfalusi Istvánné, Sári Erika, Farkasné Jurás Zsuzsa. Nagy örömmel hallgattuk a gyerekek vers és mesemondását. Újfalusi Istvánné megköszönte a könyvtár dolgozóinak, hogy hagyományt teremtettek ezzel a rendezvénnyel. Egy kettévágott „cigány kendőt” adott az intézményvezetőnek, hogy kifejezze köszönetét. Ebben a kategóriában is csak a legjobbakat emeltük ki. Urgyán Tibor György a 2. sz. Általános Iskola mb. igazgatója három darab mandalát ajánlott fel jutalmazásra. Az iskola diákjai, 14 fő, a tavaszt köszöntötték versekkel, magyar és cigány nyelven. Elmondhatjuk, hogy újból egy színes, gazdag rendezvényt sikerült megszerveznünk, lebonyolítanunk.
A rendezvényt a TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0027 K.A.T.K.A projekt támogatta.
|