Emlékezés a Népmese Napja alkalmából
2011.03.19. 11:33
Öt éves a népmese napja.
Rendkívüli irodalom órán vehettek részt a Szent Bazil Oktatási Központ és a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hatodik évfolyamos diákjai 2010. szeptember 27-én a Mészáros Károly Városi Könyvtárban.
Sólyomné Kulin Zsuzsa tanárnő Benedek Elek születésének 150. évfordulóján különleges feladatokkal, játékos vetélkedőkkel készült a hatodik osztályosoknak, hogy megismerhessék és megszerethessék legnagyobb népmesegyűjtőnknek, a hazai gyermekirodalom megalkotójának életét, munkásságát. Bemutatta az eszperente nyelvben rejlő lehetőségeket is, egy rövid, az írót bemutató szöveggel prezentálta, milyen is lenne kifejezésmódunk, ha csupán egyetlen magánhangzót, az „e” hangot használhatnánk beszédünkben. Az előadás amellett, hogy osztatlan sikert aratott, hasznos információkkal is szolgált. Megtudhattuk többek között azt is, hogy az író ükunokája ma nagyjából olyan idős, mint az asztalok mellett ülő gyerekek szülei.
A fiatalok nagyrész önálló munkát igénylő feladatokat kaptak, ám lehetőségük nyílt megmutatni, hogy mennyit is érnek csapatban. A tanulók egy része ugyanis igazi meglepetéssel készült, Benedek Elek talán legismertebb feldolgozását a „Szóló szőlő, mosolygó alma és csengő barack” című népmesét adták elő társaiknak. A történetben egy engedelmes hercegnő hozzámegy egy disznóhoz, aki édesapjának előzőleg jó szolgálatot tett. Reggelre a malac herceggé változik, és elhalmozza feleségét szóló szőlővel, mosolygó almával és csengő barackkal.
A nagy keresztrejtvény játék feladványaiban a mesék ezerszínű világból feltett kérdésekre kerestek válaszokat. A megfejtésből annak a díjnak a nevét tudhatták meg a gyerekek, melyet Elek apónak tavaly márciusában ítélt meg a Magyar Örökség és Európa Egyesület. Utolsó feladatként egy – egy lottószelvény kitöltésére invitálta tanárnőjük a nebulókat. A „főnyereményt” azok üthették meg, akik helyesen X-elték be az öt kérdésre a megfelelő választ, melyeket természetesen a szelvény rublikái rejtettek. A lelkes és kitartó munka természetesen ezúttal is elnyerte gyümölcsét, a résztvevők mindegyike energiapótló nyalánkságot zsebelhetett be jutalmul.
Mosolygó Marietta
2010. szeptember 27.
|